Nicholas Galitzine szerint ezért nehezebb a zenészeknek, mint a színészeknek
Nicholas elárulta, szerinte miért nehezebb bizonyos szempontból Hayes élete az átlagnál.
Nicholas Galitzine átérzi a The Idea of You-ban alakított karaktere helyzetét: a filmben Hayes Campbellt, egy népszerű együttes frontemberét alakítja, aki küzd azzal, hogy a turnéja során valódi kapcsolatokat építsen ki másokkal.
Galitzine a People-nek úgy nyilatkozott, megérti, miért áldás és átok egyszerre a hírnév:
Teljesen tisztában vagyok vele, mennyire szerencsés vagyok, hogy ezzel foglalkozom - de mint minden munkának, ennek is vannak előnyei és hátrányai. Az, hogy soha nem vagy egy helyen a szeretteiddel, eléggé rá tudja nyomni a bélyegét a kapcsolataidra. Sokszor embert próbáló az ilyesmi.
- mondta, majd így folytatta:
Ezért fontos, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik biztonságot nyújtanak, felvidítanak és energiával töltenek fel. Emellett fontos az is, hogy szünetet tartsunk, hogy időt szánjunk magunkra.
Galitzine hozzátette, szerinte a zenészeknek kicsivel nehezebb dolguk van, mint a színészeknek:
Szerintem Hayes sokkal híresebb mint én. Sok szempontból nehezebb a popsztároknak, mert egy színésznél legalább egyértelmű, hogy egy karaktert alakít, az emberek tudják, hogy az nem te vagy. De a zenészeknél sokszor a színpadi személyiséged összekeveredik azzal, aki a privát életedben vagy.
- mondta.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A híreség a terhességéről vallott.
Ez a két színész randizhat egymással.
Megérkeztek az első képek.
Szomorú dolgot árult el.
A szerelme is ott szurkolt neki.